Danila Tkachenko sorozatában olyan orosz és ukrán embereket keresett fel világtól távol eső, otthonnak nevezett erdei kalyibáikban, akik tudatosan szakítottak a társadalmi érintkezés legtöbb formájával, hogy magányosan élnjenek kint a vadonban. Azt csak sejteni lehet, hogy mi vezetett ehhez a döntéshez, de a fotós ábrázolás alapján nem a felhőtlen boldogság keresése vitte őket a választott száműzetés felé.
40 év ugyanabban a gatyában
Bár a poszt címe kicsit behúzós, szó sincs róla, hogy Lucy Hilmer soha nem váltott volna alsóneműt. Annál is inkább, mert a szóban forgó ruhadarab inkább látszik Bridget Jones mindent eltakaró gatyányi bugyijának, mint csinos női viseletnek. Lucy 40 éven keresztül, születésnapján április 22-én, készített egy-egy képet magáról csak az ominózus ruhadarabot viselve. A most 70 éves hölgy minden egyes képe kérdéseket vet fel bennünk életéről, a körülötte felbukkanó emberekről és az irántuk táplált érzelmekről. Jó sorozat, nem mondhatok mást.
Táncolj pelenkában
Augusztus 6-án tartották azt a New York-i jótékonysági koncertet, amelyen a résztvevő közönséget arra ösztönözték, hogy azon felnőtt pelenkában vegyen részt. Minden egyes képmegosztókon taggelt és megosztott fotó után a szponzor 1 dollárt ad az inkontinencia kutatás számára.
Tényleg csak a szexen jár az eszed?
Blommers & Schumm páros mindenben csak azt látja. Fura sorozatuk kapcsán akadtam erre a régebbi optikai illúziós munkájukra. Téged sikerült egy pillanatra megvezetni?
21 szelfi, ahogy a profik csinálják
Önarcképek valószínűleg azóta léteznek amióta az ember meglátta magát egy pocsolya tükrében. Festeni ugyan nem mindenki tudott, de a festészet egyeduralmát megtörő fotózás kinyitotta a kaput mindannyiunk számára. A mobil fotózásról pedig inkább ne is beszéljünk, lépten-nyomon önarcképekbe botlunk. A mostani válogatás a klasszikussá vált fotósok önarcképeiből készült, remélhetőleg ihletet adnak azoknak is, akik ötlet híján állnak szelfik terén. (tovább…)
Saolin kungfu, mint a filmekben
Tomasz Gudzowaty fekete-fehér képein megörökített szerzetesek mintha valami 80-as évekbeli kungfu filmből léptek volna elő. A különbség csak annyi, hogy ez nem film. Ezek a fiúk tényleg tudnak.
Nem teljesen százas srác
Kellően vicces fotókat készít magáról @ waverider_ azaz Liam Martin új zélandi diák, aki egy egy női híresség fotóját lemásolva készít önarcképeket. Így elevenedik meg Instagramján Kim Kardashian, Miley Cyrus, Lady Gaga, Tyra Banks, Lorde, Iggy Azalea, Taylor Swift és egyéb ismert hölgyek általa megformált alteregója.
Összepasszolva
Anuschka Blommers és Niels Schumm sorozatában egy testté forr össze a férfi és a nő. Nem a hagyományos érzéki módon, a technikát segítségül hívva félbevágott képeket illesztettek össze. Kicsit bizarr módon emlékeztetnek a magyar kártya lapjaira, bár itt nem tükröződés látszik, hanem a két testből alkottak egy újat.
Az én kis boltom
Vladimir Antaki azontúl, hogy király képeket készített a világ különböző nagyvárosaiban létező kisboltokról és árusairól, azzal az ötlettel állt elő, hogy ezeket a képeket poszterként a kiadó boltok kirakataira helyezze. Durván jól néz ki és mellette másik előnye, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy ezek a boltok emberséget, közelséget és valamiféle biztonságérzetet is csempésznek a nagyvárosi dzsungelbe.
Mozgásban az árnyékok
Megumi Kajiwara és Tathuhiko Nijima gyerekkönyve igazi unikum. Majdnem mindenkinek volt (van) olyan gyerekkönyve amiben, ha szétnyitjuk a könyvet akkor a lapok háromdimenziós jelenetté állnak össze, vagy ügyes kivágásokkal több lap adja ki a történetet. Ez a könyv ezekre a könyvekre hasonlít, beleépítve egy egész árnyékszínházat. A lapjai közt megbúvó extra kivágott oldalakk megvilágítva mozgásba lendítik a történetet. Nem érted, hogy hogy? Hát így. 🙂









