Tammy Cantrell azokban az elhagyatott gyárakban fotózott, ahol annak idején Lewis Hine is fényképezte a gyerekmunkásokat. Az elhagyott épületek képeibe Hine gyerekfotóinak szereplőit illesztette bele, mintha ott kísértenének ma is. Bizonyságul arra, hogy nem is olyan rég még gyerekeket dolgoztattak rabszolgaként.
Egy kísérlet a tökéletes szépségű nő megalkotására
Fogj nyolc szépnek tartott női fotót és próbáld eggyé gyúrni őket. Ma már nem olyan nagy kihívás, mint gondolod, a technika a segítségedre van. Kísérletnek érdekes, projektnek is jó, de ha a célod tényleg az lenne, hogy tökéletes szépségű nőt alkoss, azt kell, hogy mondjam: köszönöm szépen, nem kérek belőle. Ha választhatok, akkor inkább a nyolc “tökéletlen” szépséget, mint a belőlük összegyúrt egyet. És nem azért, mert a nyolc több, mint az egy. Hanem, mert van bennük élet, szemernyi tökéletlenség, ha úgy tetszik hiba. És az kell.
Marius Vibe 2011-es projekje, amit a LikeCool-on lőttünk.
A tovább után a végeredmény.
Az orosz akinek lábai előtt hever a világ
El tudnád viselni ugye, ha reggel felkelsz és első pillantásod a lábaid előtti friss csobogó patakra esne vagy valamilyen gyönyörű fekvésű tóra, mely felett lélegzet elállító hegyek terülnek el. Oleg Grigoriev pont ilyen tájakon sátorozott Tádzsikisztánban és reggelente megörökítette a lábai előtt elterülő szépségeket. Irigylésre méltó, nem kicsit.
Mindenkiben ott él Jabba
Néha a legegyszerűbb ötlettel lehet elérni a legjobb eredményt. Anelia Loubser sorozatában ufóvá (szerintem kiköpött hutt mind) változtatja modelljeit. Fejre fordított kép, jó vágás, erős HDR-es hatás és rémisztgethetünk is.
Fel a tetőre
Párizsról már sok szép fotó készült. Turisták ezrei szinte minden részletét lefotózták már különböző magasságokban. Michael Wolf képei mégis új oldaláról mutatják meg a város egy ritkán csodált részletét.
Sokkoló fotózás
Ha azt mondjuk, hogy fájdalmat, kellemetlenséget okozunk embereknek és közben fotózzuk őket, akkor a legtöbben azt gondolnánk, hogy az szadista dolog. Ne gondold, nem mindig van így. Patric Hall esküvői fotós simán rávett embereket, hogy elektromos sokkolóval rázassák meg magukat, ráadásul a merényletet szeretteikkel, barátaikkal végeztették el. Mindeközben Patrick bőszen fotózott és közben mindenki jót röhögött a képeken.
Szürreális tájképek Bolíviából
Még 2010-ben, Scarlett Hooft Graafland úgy döntött, hogy utazása során képeket készít Salar de Uyuni-ról, a világ legnagyobb kiterjedésű és egyben legmagasabban fekvő felszíni sómezőjéről. Persze, ha csak sima tájképeket készített volna az is lenyűgöző lenne, de a művésznő székeket, tükröket és teherautókat is szerepeltetett képein. Így a természet és az emberek által gyártott szerkentyűk keveredésével abszurd hatást ért el.
Analóggal fotózni jó, hidd el
Antoine Henault filmes gépet használ, odafigyelve a színekre és a tökéletes kompozícióra. Nagyon kellemes, bensőséges hangulatú, letisztult fotói vannak.
(tovább…)
Királylány lesz a feleségem
Blaine Gibson megpróbálta a lehetetlent, és egy napon megkérte az összes Disney hercegnő (huh izé, Csingiling nem is hercegnő) kezét. Persze ez a mesékben és sajnos a Disney Word-ben se megy egyszerűen, hősünk elvérzett és feleség nélkül tért haza, de legalább egy fokkal érdekesebb képekkel lett gazdagabb, mint ahogy azt megszokhattuk. (Arról, hogy végül Gastonnál miért is próbálkozott be a bús képű lovag lövésünk sincs 🙂 )
Meztelenül beolvadva a városba
Trina Merry már szerepelt nálunk egy sikeres válogatással. A mostani New York -i sorozatában újra formás, test festett lányoktól dobhatjuk el a láncot. Az egy szál bugyiba és megfelelő mennyiségű festékbe öltöztetett modellek tökéletesen olvadnak be a nevezetes város látképébe.










