Jillian Owens projektje nem klasszikus fotó projekt. Ő inkább csak dokumentálásra használja a gépet, az igazi munka kis varróműhelyében folyik. Ugyanis Jillian előszeretettel vásárol mindenféle használt ruhát, amiben meglátja a sokszor csúf külső mögött a benne rakó trendi szerelést. Az általa sugallott inspiráló gondolat az, hogy a divat, nem a pénzről szól, lehetsz olcsón is mutatós.

(tovább…)

Valahol az emberekben mélyen benne van a ruhátlansághoz való vonzódás. Talán az erkölcsi normák elleni lázadás vagy pusztán valami őskortól hordozott genetika rögzülés, nem tudom. Mindenesetre a meztelenség jelen van a művészetekben és nem mindig erotikus kontextusban. John Crawford képeiben a polgárpukkasztás mellett a humort is felfedezhetjük. Nincsenek a képekben nagy technikai trükkök, az egyszerűség és a dolgok kontrasztba állítása legtöbbször elég. Például a 80-as években készített légi felvételes akt sorozata is egyszerű, amellett, hogy pontos és precíz tervezés előzte meg. A recept, hogy helyezz egy vonzó meztelen nőt valamilyen természetes környezetbe és fotózd madártávlatból működik. Még a nap mint nap netes meztelenségbe ütköző férfiszem is guvadt szemekkel próbálja visszafejteni pixelenként a képeket, pedig távolról figyelve ütnek igazán a fotós szemszögéből. Onnan érezhetjük kicsinységünket, helyünket a világban. Máris jobban telik a Péntek.

(tovább…)

Jacob Munkhammar Svéd fotós látszólag szereti az autókat kerekek nélkül. A Renauld Marion által ihletett sorozatban kellemes megjelenésű öreg Franciákat láthatunk repülő gépcsodákká retusálva. És igen, szeretnék egy új Fantomas filmet, elegem van az amerikai képregényhősökből.

(tovább…)

Samantha Deckert mindig lenyűgözték az akkor és most fotók, amiben egy képen jelenítették meg a jelent a múlttal. Amikor úgy döntött, hogy ő is készít egy hasonló sorozatot fordított egy kicsit a szokásos recepten és régi képeken nyitott új ablakot a jelenbe.

(tovább…)

Sébastien Del Grosso Párizsban élő és alkotó fotós és illusztrátor sikeresen ötvözi az önarcképeit a rajzaival. A kreatív fiatalembernek a humora is rendben van.

(tovább…)

A fényképezőgép fejlesztések a megszokott ritmusban zajlanak. Nagyjából állandó a megjelenések üteme, a készülékek formái is rögzülni látszódnak, kivétel ezek közül talán a kisgépek kategóriája, ahol időnként megpróbálnak a gyártók megörvendeztetni minket egy egy újszerűnek gondolt formával, színösszeállítással. A sajtóbejelentések is menetrendszerűnek tűnnek. Kompaktoknál csak a fejünket kapkodjuk, kis túlzással naponta találkozhatunk új típussal. A komolyabb gépeknél lassul a tempó, végül a profi kategóriában már elég időt hagynak a fejlesztésre. Ezáltal értékállóbb és kiforrottabb masinákat vásárolhatunk, nem kényszerítenek a havonta újabb készülék vásárlására.

A múlt héten bejelentett Nikon D810 is két évre követte az elődjét, pontosabban elődeit a D800 és D800E (aluláteresztő szűrő nélküli verzió) félprofi DSLR-eket. Gyakorlatilag minden szép, jó és mostanában elvárt dolgot sikerült az amúgy sem elhanyagolható tulajdonsággal rendelkező sorozat legfrissebb darabjába belepakolni. A jelenlegi technikai állásnál már minden számottevő újdonság a rendelkezésre áll. Újszerűség helyett a tökéletesre való csiszolgatás a jellemzőbb. Így a speciális fotótémákat szerető fotósok is örvendhetnek, mert kapnak néhány számukra nélkülözhetetlen hozzávalót. Új, 36,3 megapixeles, FX-formátumú érzékelő. Brutál alacsony 32 és 51 200 közötti ISO. DX üzemmódban 15,3 megapixeles képek 7 kép/mp sebességgel. Nagyságrendekkel csendesebb zárhang, kedvezve például a színházi fotósoknak. Választható elektronikus zár a bemozdulás mentességért. 51-pontos – a D4s -ből ismerős – AF rendszer, ami már csúcsfényre súlyozó fénymérést is lehetővé tesz. Mind mind olyan finomság, ami láttán a fotós szíve ellágyulni látszik. Álmodozásból a gép ára ébreszt fel egy kicsit, mert a nagyjából egymilliós ár megmutatja, hogy a D810 a nagyfiúk mezőnyében játszik és úgy tűnik, hogy a kategória babérjaira tör.

(tovább…)

Sandro Giordano kis képbe zárt történetei burleszkszerű hasra esések utolsó pillanatait örökítik meg. Minden egyes kockán komikusan kicsavart pozícióba került embereket láthatunk, nem túl hízelgő szögből fotózva. Szinte látjuk magunk előtt, hogy mi vezetett a gondos fekete humorral tálalt balszerencsés zakózásokhoz.

(tovább…)

Antoine Bruy nyakába vette Európát és olyan elszigetelt közösségeket keresett, akik elhagyták a modern életmódot, megszabadultak a társadalmi korlátoktól és Rousseau-t kicsit félreértelmezve  visszatértek a természetbe. Érezni valamiféle vadregényes romantikát a képeken, de ki tudja, nekem nem jött meg a kedvem eldobni mindent és bevonulni a vadonba.
(tovább…)

Nyár, valahol kinn a természetben, testet körülölelő napfény, simogató meleg, a ’60-as, ’70-es éveket idéző színek jellemzik Tyrone Lavigne sorozatát. A szemérmetlenül szemérmes modellről, Madeline-ről kicsit Mátyás király és az okos lány meséje jutott eszembe. Hoztam is meg nem is, mutattam is meg nem is. Sokat sejtető képei jóval izgalmasabbak, mintha kitárulkozna előttünk.

(tovább…)

Vass Péter egy lábas-képes-telefonos-Instagramos projekttel jelentkezik újból nálunk a megkapó  Hajléktalan portrés sorozata után.

Lábas képek – ismerőseim már csak így jellemzik azokat a fotókat amiken a lábam és az elé terülő világ van. Pár éve csinálom ezt a projektet, ahol is megörökítem egy érdekes szemszögből mi is történt velem, vagy hol is jártam. Most az elmúlt egy év képeiből csináltam egy kis válogatást.

képek és szöveg: Vass Péter Bexter

Mondhatni rendszeres moziba járó vagyok, és csak a kép kedvéért tettem fel oda a lábam.
Szóval az évet egy jó kis filmmel kezdtem, már nem is emlékszem mi volt az.

(tovább…)