Immáron negyedik alakalommal rendezték meg a zebegényi fiatalok szervezésében a Sárkányfesztivált. Egyedi helyszín, kiváló társaság, színes sárkányok, szél és tenni akarás. Tomor István képriportja következik.
Kiegészült moziplakátok
Jaemy Choong híres moziposztereket értelmez újra mobiltelefonjával. Tudtátok, hogy ET igazából Dart Vader és Arnie labdázik? 🙂
(tovább…)
Kézzel festett fekete-fehér fotók
Shae DeTar az 1900-as évek elején használatos technikához nyúlt vissza ebben a sorozatban. Fekete-fehér képeket színezett újra kézzel. A rózsaszínre festett ég, a szivárvány színű sziklák és a virágba borított lányok pszihidelikus hatást keltve repítenek a 60-as évekbe.

Egy csipetnyi borzongás
Mariell Amélie nem pont az a lány akit az ember szívesen barátnőnek fogadna a képei alapján. A dekoratív hölgy önportréinak filmszerűsége miatt úgy érezhetjük, hogy valami klasszikus horror filmből látnánk egy-két igéző kockát.
Fotók újratöltve John Malkovich-al
Egy kiváló fotós – Sandro Miller – és egy nagyszerű színész – John Malkovich – kellett ahhoz, hogy elkészüljön ez a pillanatok alatt népszerűvé vált fotóprojekt. Malkovich-ról tudtuk már, hogy sok mindenkit képes eljátszani, de azt azért nem gondoltam volna, hogy Marilyn Monroe-ként látom őt újra. Nézzétek, osszátok, vigyorogjatok!
Sandro Miller, Dorothea Lange / Bevándorló anya (1936), 2014
Miből lesz a cserebogár?
Sean Scheidt Burlesque című sorozatában “előtte-utána” portrékon keresztül mutatja be a varieték színpadán dolgozók csodás átalakulását.
(tovább…)
Kitekintve az ablakon
Ha kinézünk az ablakunkon szinte mindig ugyanazt látjuk. A spanyol grafikusművész Pejac apró figurák festésével viszont igazi műalkotásokká varázsolta ablakát. Legalábbis akkor, ha egy adott pontból nézünk ki rajta. Hogy hogyan? A képek magukért beszélnek.
(tovább…)
Izgő – mozgó képek
Kevin Weir-t régi fotók nézegetése közben nem csak a nosztalgikus hangulat tölti el, hanem fura új dolgokat is belelát a képekbe. Mivel szakavatott Photoshop bűvész, ezért ötleteit meg is valósítja.
(tovább…)
Szellemként kísértő gyerekmunkások
Tammy Cantrell azokban az elhagyatott gyárakban fotózott, ahol annak idején Lewis Hine is fényképezte a gyerekmunkásokat. Az elhagyott épületek képeibe Hine gyerekfotóinak szereplőit illesztette bele, mintha ott kísértenének ma is. Bizonyságul arra, hogy nem is olyan rég még gyerekeket dolgoztattak rabszolgaként.
Mindenkiben ott él Jabba
Néha a legegyszerűbb ötlettel lehet elérni a legjobb eredményt. Anelia Loubser sorozatában ufóvá (szerintem kiköpött hutt mind) változtatja modelljeit. Fejre fordított kép, jó vágás, erős HDR-es hatás és rémisztgethetünk is.







