Lenyűgöznek a régi fényképezők. Igazi gépeknek tartom őket, mechanikus csodáknak. Hosszú percekig tudok bámulni egy-egy Leica modellt képeken, és ámulni, hogy ezt hogyan lehetett így megalkotni. Ilyen tökéletesre.
Csodálattal adózok azoknak a mérnököknek, akik ilyen precíz és mesteri terméket alkottak mindenféle számítógépes modellezés nélkül. De nemcsak a Leicákért vagyok oda. Jöhet bármi! A lényeg, hogy fémből legyen, jó nagyot csattanjon a zár, és filmmel működjön!
(tovább…)
Dan Rubin Phonies című sorozatában járókelőket kér meg, hogy tartsanak egy készüléket az arcuk elé amelyen valamilyen mostanában népszerű, ismert személyiség látszik. Így lehet egy londoni lányt pillanatok alatt Kim Kardashian-ná varázsolni. Általában a street-fotográfia lesből, a fotózandó alanyok tudta nélkül készül. Sokszor soha, néha csak utólagos beleegyezésükkel, megőrizve az elkapott pillanat intimitását. Nálunk (és sok más országban) ez nem kifejezetten törvényes dolog. Ebben a projektben viszont mindenki anonim marad és nem mellékesen kicsit görbe tükröt is tart korunk népszerű és sokakból megvetést kiváltó népszokásának a szelfizésnek. (tovább…)
Jean-Yves Lemoigne francia fotós a BKRW magazinnak készített ötletes sorozatot. A “Bounce” címet viselő projektben a labda útjának jelzésével egyszerre láthatunk mozgalmasságot és kimerevített
időpillanatot. (tovább…)
Keiko McCartney spanyol fotós képei tele vannak szépséggel és melankóliával. Portréiban törekszik az emberi test esztétikumának és a benne rejlő érzelemnek a tökéletes bemutatására.
Andy Prokh játékos fotóprojektében kislányát Katherine-t és macskáját fotózta nap, mint nap mindenféle játékos tevékenység közben. A kis társaság időközben kiegészülve egy újabb négylábú társsal tovább kalandozik a fantázia világában. (tovább…)
David Gonzålaz kolumbiai fotós, bár még csak 18 éves, mégis fotóiból úgy tűnik, mintha régóta állna a fényképezőgép mögött. Pedig a fiatal csak 2010-ben fogott először tudatosan kamerát a kezébe. Sikeréhez persze hozzájárul az is, hogy a kellemes környezet és a szintén kellemes formájú és megfelelően ruhátlan alanyok tökéletes összhangban közvetítik felénk azt a vidéki romantikát, amit talán minden ember szeretne megélni egyszer az életben.
(tovább…)
Trina Merry egyike a világ legjobbjainak, ha a body paniting-ről azaz a testfestészetről van szó. Munkáiban hasonlóan Dali híres koponyájához emberekből komponálja meg műveit. Népszerű projektje az “Emberi motorkerékpár” melyben tökéletesre festett és beállított emberekből készít kétkerekűeket ábrázoló alkotásokat.
Jess Landaut egy tragédia, barátjának öngyilkossága fordította a kísérletezés felé. Hogy megeméssze, elfogadja szeretett volna valami olyan finom, természetes dolgot létrehozni, ami hűen tükrözi az élet törékenységét. Hagyományos anyagok – mint a fa vagy a papír – úgy érezte, hogy nem adná át az érzéseit. Így született meg a tojáshéjra fotózás ötlete. Először filmre készítette el a képeket egy 35mm-es Minolta kamerával, majd a negatívot levilágítva az emulzióval bekent tojáshéj felületén kapta meg a végeredményt.
Volt idő, mikor a tetoválás még egyet jelentett a keménységgel. Ha a nyakadnál (lásd Seth Gecko-t az Alkonyattól Pirkadatigból) kikandikált egy motívum vége, mindenki tudta rólad, hogy mennyire badass vagy. Ma már nem így van, a nagymamák se rémülnek meg nagyon és dobálják a keresztet, ha unokájuk egy szétvarrt sráccal jelenik meg. A tetoválás divattá vált, nincs mit tenni.
Spencer Kovats kanadai fotós figyelmét felkeltette az a tény, hogy a legmerészebb minták sokszor rejtve maradnak a ruházat alatt. Viszont ha elő kerülnek, akkor általában viselőjük személyisége is átalakul kicsit. Spencer minden alanyról két képet készít, egyet ruhában és egyet felfedve a tetoválásokat. Érdemes jobban megfigyelni, hogy az alkalmi modellek testbeszéde mennyit változik.
Minden kisfiú legalább egyszer életében farsangkor beöltözik cowboynak, legalábbis régebben így volt. Ma már lehet, hogy a szuperhősök a menők, de apáik biztosan cowboyként és indiánként harcolták végig a gyerekkort. Felnőttként is a filmes sztereotípiák maradtak meg bennük, vagy iszákos, pimasz bajkeverő vagy romantikus alkonyatba ellovagoló szépfiúként gondolunk rájuk. Talán Peter Byrne-t is ez a romantika hajtotta, mikor hosszabb időre csapódott a kortárs cowboyokhoz, megélve velük hétköznapjaikat.
