Azt szokták mondani, hogy a legtöbb ember rajztehetsége óvodás koráig szépen fejlődik, csak a későbbiekben megragad azon a szinten. Ez persze túlzás, de időnként azért a csemetéink nehéz feladat elé tudnak állítani, ha mosómedvét, jaguárt vagy valamiféle kihalt állatfajtát kellene élethűen lerajzolnunk. Telmo Pieper – velünk ellentétben – megtanult rendesen rajzolni, később a digitális művészetek felé fordult. Gondosan megőrizte viszont – valószínűleg gondos szülei jóvoltából – a gyermekként papírra vetett rajzait. A girbe-gurba aránytalan kis rajzocskákat húsz évvel később elővéve, megőrizve azok formáit valósághűvé varázsolta és kitöltötte körülöttük a teret. Az eredmény egyszerre vicces, szüreális és nosztalgikusan megható.
Kommentek