Biztosan mindenkit hajtott már a kalandvágy, szerette volna nyakába venni a világot és menni valamerre az orra után az önmegvalósítás felé. A 18 fotós Mike Brodie meg is tette. Elment otthonról, és csavargókkal, stopposokkal lógott három éven keresztül. Persze közben fényképezett is.
Összepasszolva
Anuschka Blommers és Niels Schumm sorozatában egy testté forr össze a férfi és a nő. Nem a hagyományos érzéki módon, a technikát segítségül hívva félbevágott képeket illesztettek össze. Kicsit bizarr módon emlékeztetnek a magyar kártya lapjaira, bár itt nem tükröződés látszik, hanem a két testből alkottak egy újat.
17 tökéletes pillanatban elkapott kép
Az internet telis-tele van vicces, fura tökéletesen időzített pillanatban elkészített képekkel. Jókor, jó helyen, általában ez a titkuk. Persze nem árt, ha van nálad fényképezőgép és használod is. No meg meg kell látni a pillanatot. Ezekből válogattunk, remélve, hogy csalunk egy kis vidámságot az arcotokra, bár némelyik szakállas már.
Divatfotók a viktoriánus korból
A kor férfi fotósainak legtöbbjével ellentétben Lady Clementina Hawarden nem idealizált tájképekbe helyezte modelljeit, akik egyébként legtöbbször lányai Isabella, Clementina és Florence voltak, hanem próbálta őket hétköznapinak látszó körülmények közt fotózni. Ez persze nem azt jelentette, hogy elkapott pillanatképeket készített, a gondosan elrendezett néhol jelmezszerű ruhák, szép előnyös tartásban pózoló modellek, tökéletes kompozíciókban kerültek bemutatásra. Szívesen játszott a tükrökkel és az árnyékokkal is.
Kicsit sem átlagos portrék
Can Dagarslani 29 éves török fotós portrésorozata egyszerű, mégis igézően üdítő. Az intim közelség ellenére mégsem érezzünk magunkat tolakodónak a képek nézegetése közben.
Az én kis boltom
Vladimir Antaki azontúl, hogy király képeket készített a világ különböző nagyvárosaiban létező kisboltokról és árusairól, azzal az ötlettel állt elő, hogy ezeket a képeket poszterként a kiadó boltok kirakataira helyezze. Durván jól néz ki és mellette másik előnye, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy ezek a boltok emberséget, közelséget és valamiféle biztonságérzetet is csempésznek a nagyvárosi dzsungelbe.
Könnyen jött, könnyen ment

Gyerekrajzok átváltoztatása élethű digitális grafikává
Azt szokták mondani, hogy a legtöbb ember rajztehetsége óvodás koráig szépen fejlődik, csak a későbbiekben megragad azon a szinten. Ez persze túlzás, de időnként azért a csemetéink nehéz feladat elé tudnak állítani, ha mosómedvét, jaguárt vagy valamiféle kihalt állatfajtát kellene élethűen lerajzolnunk. Telmo Pieper – velünk ellentétben – megtanult rendesen rajzolni, később a digitális művészetek felé fordult. Gondosan megőrizte viszont – valószínűleg gondos szülei jóvoltából – a gyermekként papírra vetett rajzait. A girbe-gurba aránytalan kis rajzocskákat húsz évvel később elővéve, megőrizve azok formáit valósághűvé varázsolta és kitöltötte körülöttük a teret. Az eredmény egyszerre vicces, szüreális és nosztalgikusan megható.
Eljött a mesék ideje
Tessék jól megjegyezni ezt a nevet: Margarita Kareva. Az orosz fotóshölgy mindössze három éve foglakozik komolyabban fotózással és fotómanipulációval. Általában mesékből és fantasy művekből merít inspirációt. Képei szépek, tiszták és hangulatosak.

Mozgásban az árnyékok
Megumi Kajiwara és Tathuhiko Nijima gyerekkönyve igazi unikum. Majdnem mindenkinek volt (van) olyan gyerekkönyve amiben, ha szétnyitjuk a könyvet akkor a lapok háromdimenziós jelenetté állnak össze, vagy ügyes kivágásokkal több lap adja ki a történetet. Ez a könyv ezekre a könyvekre hasonlít, beleépítve egy egész árnyékszínházat. A lapjai közt megbúvó extra kivágott oldalakk megvilágítva mozgásba lendítik a történetet. Nem érted, hogy hogy? Hát így. 🙂








