Nagyon szimpatikus és kreatív ötlet, fából kiállítóterem. Csatlakozz!
A Városkommunikáció blog kortárs fotóművészek közreműködésével nyitja meg március 29-én, 16 órakor az első köztéri közösségi fotó-fa-kiállítást, ahol a “street fotó” jeles képviselőinek alkotásával virágzik ki az egyik Március 15. téren álló fa (a Belvárosi plébániatemplom mellett).
Működhet úgy a város, mint egy művészeti kiállítótér? A válasz nagybetűkkel, hogy igen. A városi életformában és a művészetekben is az emberé a főszerep, ezért gondoltunk arra, hogy ezt a két fogalmat most összekapcsoljuk. Nem kell hozzá más, mint egy köztér, egy fa, néhány csipesz és sok fénykép.
Szeretjük a városi nyüzsgét, a köztéri művészeteket, a színes házfalakat, a kávéházak teraszait, a fűben fekve olvasást, a Dunán átívelő szivárványt és a macskaköves utcákat.Te mit szeretsz a városi környezetben? Mutasd meg egy saját városi fotóddal és légy része egy közösségi kiállításnak.
A Városkommunikáció blog kortárs fotóművészek közreműködésével nyitja meg március 29-én, 16 órakor az első köztéri közösségi fotó-fa-kiállítás, ahol a “street fotó” jeles képviselőinek alkotásával virágzik ki az egyik Március 15. téren álló fa (a Belvárosi plébániatemplom mellett). Ha szeretnéd, hogy a kiállítás megmutassa Budapest igazi pulzáló életét és a valóság visszatükröződése legyen, akkor nincs más dolgod, mint hogy hozz magaddal egy saját fényképet. Amikor már ott állsz a fa előtt, válassz egy olyat, ami tetszik, cseréld ki a sajátodra és utána büszkélkedj a barátaidnak, hogy milyen klassz fotót szereztél.
Legyen Budapestnek egy saját, percről-percre mozgó közösségi köztéri fotókiállítása.
Közreműködő művészek:
Balogh Zoltán [Zoltan Balogh Photography] https://www.facebook.com/zoltanbaloghphotography
Bankó Roland [Hungarian Urban Photography] https://www.facebook.com/hungarian.urban.photography
Carlos Contreras – http://indafoto.hu/carloscontreras
Csobai Tamás [Solitudeseemode] https://www.facebook.com/solitudeseemode
Fonyódi Anita [Kép-tér Blog] http://kep-ter.blogspot.hu/
Galkó Máté [Deszkás Piknik] – https://www.facebook.com/deszkas.piknik
Glódi Balázs – http://fenyerzekeny.hu/
Hlinka Zsolt [Hlinka Zsolt Photography] www.focusgallery.hu
Halász Áron [Hungarian Cycle Chic] www.cyclechic.hu
Juhász Ádám – http://www.flickr.com/photos/adam24
Kalló Péter – http://www.kallopeter.hu/
Kovács Mónika [Szellemkép Szabadiskola] https://www.facebook.com/kovacs.monika
Lachner Ádám [Adam Lachner Photography] https://www.facebook.com/pages/Adam-Lachner-Photography/402517769840449?fref=ts
Mag Veronika [Mag Veronika Photography] www.magveronika.com
Miki 357 – https://www.facebook.com/haromothet
Mészáros K. Ágnes [6.22 Photography & Art] https://www.facebook.com/622art
Nagy Anita [CheckMyBudapest Blog] http://checkmybudapest.blogspot.com/
Oláh Gergely Máté [Oláh Gergely Máté Photography] www.olahgergelymate.hu
Polgár András – http://andraspolgarphotos.com/
Pénzes Kristóf – https://www.facebook.com/Chryztoph
Soós Bertalan [LEFOTÓZLAK!] https://www.facebook.com/lefotozlak
Somay Márk [Mark Somay Photography] http://marksomay.com/
Szodorai Regina [Szellemkép Szabadiskola] http://reginaszodorai.com/
Talabér Géza [Geza Talaber Photography] talabergeza.tumblr.com
Tuszinger Károly – www.tuszingerphoto.com
Temesi Ádám – https://www.facebook.com/adamtemesiphotographyMűvészettel a VÁROSKOMMUNIKÁCIÓért!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: