Craig Stuart Eisenberg és modellje Pollana bevállalósan egy zord vihar közepén készítette el ezt a sorozatát, legnagyobb örömünkre.
Apró tetoválások
Austin Tott amerikai fotós szeret játszani a szavakkal. Faék egyszerűségű, mégis meglepően ötletes sorozata az Apró tetoválások nézésekor – a maga szürreális módján – egy egy aprócska történetet kapunk.
VÁROSOM ♥ Közösségi fotó-fa-kiállítás
Nagyon szimpatikus és kreatív ötlet, fából kiállítóterem. Csatlakozz!
A Városkommunikáció blog kortárs fotóművészek közreműködésével nyitja meg március 29-én, 16 órakor az első köztéri közösségi fotó-fa-kiállítást, ahol a “street fotó” jeles képviselőinek alkotásával virágzik ki az egyik Március 15. téren álló fa (a Belvárosi plébániatemplom mellett).
Légies balerina
Hazai fotósok munkáit csokorba szedő sorozatunknak ebben a részében Varga Zorán jól sikerült táncos sorozatával ismerkedhettek meg. A tehetséges és elhivatott fotós így vall magáról:
26 éves szabadúszó fotós vagyok. Mindig is érdekelt a művészet, főleg a zene és a fotózás. Egyetemi éveim alatt döntöttem el, hogy ez utóbbi az amivel komolyan szeretnék foglalkozni, ezért 2008-ban elkezdtem saját stúdiómban dolgozni. Legjobban a művészfotózás érdekel, de divat, portré, koncert és esküvő fotókat is készítek. A közeljövőben a saját projektjeimre szeretnék koncentrálni, ezek között szerepel táncosok fotózása Budapest utcáin és háztetőin illetve egy Madonna ábrázolás inspirálta portrésorozat is.
Újragondolva
Veronika Marquez érdekes mozgásszínházat idéző városi képeslapjain többszörösen szerepel. A képek olyan hangulatot közvetítenek felénk amiben érződik az egyén és a nagyváros elválaszthatatlan kapcsolata és ösztönöznek arra, hogy örömünket leljük a sokszor sivár városi környezetben.
Csini csajszi a csúcson
A 25 éves dekoratív fotós Lucinda Grange – sokszor a biztonsági őröket kijátszva – mászik fel híres neves épületek tetejére és készít fotókat. A csinos lány pózolt már a Gízai piramisokon, a Chrysler Building kiszögellésén és a Manhattan-hídon is.
1 hétvége, 1 belépő, tucatnyi fotózási helyszín
A rendkívül sikeres tavalyi első alkalom után a 2014. március 22-23. hétvégén ismét megnyitják kapuikat Budapest legnépszerűbb fotóműtermei, ahol két napon keresztül előadások, bemutató fotózások és természetesen rengeteg különleges fotózási lehetőség vár Téged is!
Lányok hotelszobákban
Giovanni Lipari előszeretettel használ 35 mm-es filmes fényképezőgépeket (Canon 1D, Contax T3, Yashica Z70 és a Lomo A +), és szívesen fotózik lenge öltözetű modelleket – ki ne tenné – sokszor csak pár óra alatt szállodai szobákban.
Belevaló testvérpótló
Rebecca Leimbach-nak kislánya születése után már nem lehetett több gyermeke. Az évek folyamán házi kedvencük Lola az angol bulldog és lánya kapcsolatát dokumentálva rájött, hogy a kislánynak Harpernek Lola jelenti a testvért.
Divatfotók Dél-Afrikából
Ulrich Knoblauch ügyvédnek készült, de ma már olyan vezető Dél -Afrikai divatlapoknak dolgozik, mint az Elle, Marie Claire vagy a Cosmopolitan.