Telekhatár

Igyekszünk különbözni. Meg mutatni, hogy mások vagyunk. Kitűnni a tömegből.  

A Mátrixban könnyen ment a piros ruhás lánynak.

Roberta Neidigh sorozata ébresztett rá arra, hogy az emberek túlságosan magukat helyezik előtérbe. Érződik ugyan a lefotózott előkerteken a törekvés a szépre, de mellette látszik az elszigeteltség, a korlátoltság és talán valamiféle magány is. Görcsösen ragaszkodnak a maguk zsebkendőnyi területéhez. Próbálják széppé és mássá tenni, figyelve, hogy nehogy egy centit is elveszítsenek vagy elfoglaljanak a szomszéd ugyanúgy szabadon lévő birtokából. Nem is gondolnak bele az ott élők, hogy a lakókörnyezetük és annak kialakítása tulajdonképpen az egójuk kiterjesztése. A telekhatárok pedig egyfajta vizuális párbeszédben árulkodnak tulajdonosukról.

Nem gondolom, hogy uniformizálni kellene a környezetet, de van még bőven köztes lépcsőfok, amivel el lehetne érni a harmóniát.

via