A Nikon gyönyörű gépet rakott össze. Ehhez nem fér kérdés. Nem tudom, hogy értelme volt e, de abban biztos vagyok, hogy a tervezők, dizájnerek, mérnökök végig vigyorral az arcukon hozták létre ezt a masinát. Minden valamire való fotós finoman csettintget a nyelvével, mert szinte gondolataikat kitalálva elkészítették azt a gépet, amiről régi filmes tükörreflexesüket kézbe fogva álmodoztak.
Lehetnél digitális drágám. Nem kellene vadásznom többet filmre. Nem kellene szenvednem, hogy hol merre, kinél hívassam elő. Hol szkenneljem be. Mégis érezném, hogy egy precíz, gondosan megalkotott szerkezet van a kezemben, aminek minden részletét az évek és a beletett mérnöki tudás gondossága tökéletesített olyanná, amilyennek szeretjük ma is.
A gyermeki vágyak megvalósulva viszont a valóságban furának, néha viccesen hatnak. Álmodozhatunk repülő autóról, de szárnyakkal felszerelt kocsi biztos megrökönyödést kelt az utcán. Pont ugyanez az érzés borzolja a kedélyeket egy retróköntösbe bújt modern gépcsoda láttán. Kerülget az érzés, hogy a műtárgyszintű kinézet inkább vitrinbe való, mint használatra. Persze akkor, amikor a régi Nikon F-et simogatva digitális belsőt álmodtunk neki, az se jutott eszünkbe, hogy egy komolyabb autó árát készülünk beletömni a film helyére. Az álmok ilyenek, a valóságban pedig valószínűleg nem mi, hanem valami gazdag olajos bőrű kalifa fog fényképezni vele, de neki előtte nem a régi gép formálta álmait, hanem valami hajlongó testű huri. Persze a lottón még nyerhetünk. Akkor veszünk, mert szép és jó is, no meg álmodtunk róla.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: